1. Bevezetés
Jelen Adatkezelési tájékoztató (a továbbiakban: Tájékoztató) célja, hogy tájékoztatást nyújtson az erdelyipolitikaiiskola.ro domainnév alatt működő honlap (a továbbiakban: Honlap), valamint az Erdélyi Politikai Iskola program (a továbbiakban: Program) keretében végzett személyesadat-kezelésről.
Az Erdélyi Politikai Iskola a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet – MIÉRT közös szervezésében megvalósuló program.
A Honlap működtetése, a Program meghirdetése és lebonyolítása, a jelentkezések és a felvételi eljárás kezelése, a résztvevőkkel és érdeklődőkkel való kapcsolattartás, valamint a Programhoz kapcsolódó események és kommunikáció során személyes adatok kezelésére kerül sor.
Az adatkezelésre különösen az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR), valamint a személyes adatok védelmére vonatkozó mindenkor hatályos romániai és európai uniós jogszabályok rendelkezései irányadók.
A jelen Tájékoztató ismerteti különösen a kezelt személyes adatok körét, az adatkezelés célját és jogalapját, időtartamát, az adatok címzettjeit, az esetlegesen igénybe vett adatfeldolgozókat, valamint az érintetteket megillető jogokat és azok gyakorlásának módját.
2. Az Adatkezelő
A jelen Tájékoztató hatálya alá tartozó személyes adatok közös adatkezelői:
1. Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)
Székhely: Bukarest, Dr. Joseph Lister utca 57. szám, 5. kerület, Románia
Bejegyzési szám: 75/26.06.2003.
CIF: 4194635
Levelezési cím: 400029 Kolozsvár, Fürdő (Cardinal Iuliu Hossu) utca, 41. szám
E-mail: office@rmdsz.ro
Adatvédelmi kapcsolattartás: adatvedelem@rmdsz.ro
2. Magyar Ifjúsági Értekezlet – MIÉRT
Székhely: Kolozsvár, Majális (Republicii) utca 60. szám, Kolozs megye, Románia
CIF: 15494638
Bejegyzési szám: 655/23.04.2003
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Ifjúsági Értekezlet – MIÉRT a továbbiakban együttesen: Adatkezelő.
A jelen Tájékoztató alkalmazásában az „Adatkezelő” megjelölés – eltérő rendelkezés hiányában – az RMDSZ-re és a Magyar Ifjúsági Értekezlet – MIÉRT-re mint közös adatkezelőkre együttesen vonatkozik.
3. Fogalommeghatározások
A jelen Tájékoztatóban használt fogalmakat a GDPR 4. cikkében meghatározottak szerint kell értelmezni.
Személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó bármely információ.
Érintett: az a természetes személy, akire a személyes adat vonatkozik, így különösen a Honlap látogatója, a Program iránt érdeklődő személy, jelentkező, résztvevő vagy korábbi résztvevő.
Adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így különösen azok gyűjtése, rögzítése, rendszerezése, tárolása, felhasználása, továbbítása, korlátozása, törlése vagy megsemmisítése.
Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, hatóság vagy egyéb szerv, amely az Adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
4. Az adatkezelés alapelvei
Az Adatkezelő a személyes adatokat:
- jogszerűen, az érintett számára átlátható módon kezeli;
- meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból gyűjti és kezeli;
- az adatkezelés céljához szükséges és megfelelő mértékre korlátozza;
- csak az adatkezelés céljának eléréséhez szükséges ideig tárolja;
- megfelelő technikai és szervezési intézkedésekkel gondoskodik a személyes adatok integritásáról, bizalmasságáról és megfelelő biztonságáról.
5. A Programra történő jelentkezéssel és a felvételi eljárással kapcsolatos adatkezelés
5.1. A jelentkezési űrlapon megadott adatok
A Programra történő jelentkezés során az Adatkezelő az alábbi személyes adatokat kezeli:
– név;
– születési hely és idő;
– telefonszám;
– e-mail-cím.
Az adatkezelés célja: a jelentkező azonosítása, a jelentkezés fogadása és feldolgozása, a jelentkezés elbírálása, valamint a jelentkezővel történő kapcsolattartás, így különösen a jelentkezés visszaigazolása, a felvételi eljárással kapcsolatos tájékoztatás, a felvételi vizsgára történő meghívás és az eredmény közlése.
Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, vagyis az érintett kérésére a Programban való részvételt megelőző intézkedések megtétele.
Azon adatok megadása, amelyek nélkül a jelentkező nem azonosítható, illetve a jelentkezés nem bírálható el, a jelentkezési folyamatban való részvétel feltétele. Ezek hiányában a jelentkezés nem vagy nem megfelelően bírálható el.
5.2. Önéletrajz és ajánlólevél
A jelentkezés részeként az érintett önéletrajzot, valamint – amennyiben erre lehetőség van – ajánlólevelet tölthet fel.
Kezelt adatok: a feltöltött dokumentumokban szereplő személyes adatok, így különösen a tanulmányokra, szakmai tapasztalatra, nyelvtudásra, közéleti vagy szakmai tevékenységre vonatkozó információk, valamint a feltöltött fájl technikai adatai, így különösen a fájlnév, fájltípus, fájlméret és a feltöltés időpontja.
Az adatkezelés célja: a jelentkező szakmai hátterének, tapasztalatának, motivációjának és a Programra való alkalmasságának értékelése.
Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti, az érintett kérésére történő, a Programban való részvételt megelőző intézkedések megtétele.
Az Adatkezelő kéri a jelentkezőket, hogy a jelentkezés szempontjából nem szükséges, különösen a GDPR 9. cikke szerinti különleges személyes adatokat – így például egészségügyi adatot, vallási meggyőződésre, szakszervezeti tagságra vagy szexuális irányultságra vonatkozó adatot –, továbbá személyi azonosító számot (CNP) vagy személyazonosító okmány másolatát ne tüntessék fel és ne töltsék fel.
5.3. Bemutatkozó videó
A jelentkezési folyamat kötelező része egy rövid bemutatkozó videó feltöltése.
A videó tartalmazza a jelentkező képmását, hangját, valamint a jelentkező által a felvételen közölt vagy megjelenített egyéb információkat, amelyek személyes adatnak minősülnek.
Az adatkezelés célja: kizárólag a jelentkezés elbírálása, különösen a jelentkező motivációjának, kommunikációs és kifejezőkészségének, valamint a Programhoz való kapcsolódásának megismerése.
Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti, a jelentkező kérésére történő, a Programban való részvételt megelőző intézkedések megtétele.
A bemutatkozó videó:
– nem kerül nyilvánosságra;
– nem kerül közzétételre honlapon vagy közösségimédia-felületen;
– nem használható fel marketing- vagy oktatási célokra;
– kizárólag a felvételi eljárásban közreműködő, arra jogosult személyek számára hozzáférhető;
– nem kerül arcfelismerő vagy más automatizált elemzés alá.
Az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési intézkedésekkel biztosítja, hogy a videókhoz kizárólag az arra jogosult személyek férjenek hozzá.
Mivel a bemutatkozó videó a jelentkezés kötelező eleme, annak hiányában a jelentkezés nem tekinthető teljesnek.
5.4. Az online írásbeli felvételi adatai
A jelentkezési dokumentumok előzetes elbírálását követően az arra kiválasztott jelentkezők egyedi hozzáférés útján online írásbeli felvételin vehetnek részt.
Kezelt adatok:
– a felvételi feladatokra adott válaszok;
– a vizsga megkezdésének és befejezésének időpontja;
– a vizsga teljesítésének állapota;
– a hozzáféréshez és a rendszer biztonságos működéséhez szükséges technikai adatok.
Az adatkezelés célja: a jelentkező felvételi teljesítményének értékelése, a felvételi döntés meghozatala, valamint a felvételi eljárás szabályszerűségének és utólagos ellenőrizhetőségének biztosítása.
Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja.
Az online felvételi során az Adatkezelő nem készít kép- vagy hangfelvételt a jelentkezőről, nem figyeli a jelentkező képernyőjét, és nem alkalmaz automatizált csalásfigyelő vagy biometrikus azonosítási rendszert.
A felvételi rendszerhez való hozzáférést az Adatkezelő megfelelő informatikai és hozzáférésvédelmi intézkedésekkel biztosítja.
5.5. Bírálói értékelések és a felvételi döntés
A felvételi eljárásban közreműködő bírálók a jelentkező értékelése céljából belső jegyzeteket és értékeléseket készíthetnek, valamint rögzíthetik a jelentkezés aktuális állapotát és a meghozott döntést.
Kezelt adatok: a jelentkezőre vonatkozó szakmai értékelések, bírálói megjegyzések, esetleges pontszámok, valamint a jelentkezés státuszára és eredményére vonatkozó adatok.
Az adatkezelés célja: a jelentkezések dokumentált értékelése, a felvételi döntés meghozatala, valamint a döntés és a felvételi eljárás utólagos ellenőrizhetősége.
Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, illetve az eljárás dokumentálása és az esetleges panaszok vagy jogi igények kezelése tekintetében a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek.
A bírálói értékelések belső használatra készülnek. Ez nem érinti az érintett GDPR 15. cikke szerinti hozzáférési jogát, amelynek gyakorlása során más személyek jogaira és szabadságaira is figyelemmel kell lenni.
5.6. Automatizált döntéshozatal és profilalkotás
A felvételi döntést minden esetben természetes személyek hozzák meg.
Az Adatkezelő a jelentkezések elbírálása során nem alkalmaz a GDPR 22. cikke szerinti, kizárólag automatizált adatkezelésen alapuló, az érintettre joghatással járó vagy ő hasonlóképpen jelentős mértékben érintő döntéshozatalt, és nem végez ilyen célú profilalkotást.
5.7. A jelentkezéshez kapcsolódó technikai adatok
A jelentkezés beküldésekor az Adatkezelő a Honlap és a jelentkezési rendszer biztonságának biztosítása, az esetleges visszaélések megelőzése és a szükséges adatkezelési műveletek igazolhatósága érdekében technikai adatokat kezelhet.
Ezek közé tartozhat különösen:
– IP-cím;
– a jelentkezés beküldésének időpontja;
– az adatkezelési nyilatkozatok megtételének időpontja.
Az adatkezelés célja: a jelentkezési rendszer megfelelő és biztonságos működésének biztosítása, a visszaélések megelőzése, valamint a szükséges nyilatkozatok megtételének igazolása.
Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek, illetve hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetében a GDPR 7. cikk (1) bekezdésében foglalt elszámoltathatósági követelmény teljesítése.
6. A Program résztvevőinek adatkezelése
A Programba felvételt nyert személyek esetében az Adatkezelő a Program megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges személyes adatokat kezeli.
Az adatkezelés célja különösen:
– a Program szakmai és szervezési lebonyolítása;
– kapcsolattartás a résztvevőkkel;
– képzések, rendezvények, tanulmányutak és egyéb programok megszervezése;
– jelenlét és részvétel nyilvántartása;
– a résztvevők szervezési és szakmai tájékoztatása;
– a Programhoz kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátása;
– a Program szakmai értékelése és fejlesztése.
A kezelt adatok köre: a jelentkezés során megadott és a Program lebonyolításához továbbra is szükséges adatok, a résztvevő elérhetőségei, a részvételre és jelenlétre vonatkozó adatok, valamint az egyes programok megszervezéséhez szükséges további személyes adatok.
Az adatkezelés jogalapja: az adott adatkezelés jellegétől függően különösen a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség esetében a c) pont, illetve az Adatkezelő megfelelő jogos érdeke esetében az f) pont.
7. Kapcsolattartás és kapcsolatfelvétel
Amennyiben az érintett a Honlapon található kapcsolatfelvételi űrlapon vagy elektronikus levélben fordul az Erdélyi Politikai Iskolához, az Adatkezelő az alábbi személyes adatokat kezelheti:
– név;
– e-mail-cím;
– az érintett által megadott egyéb elérhetőség;
– az üzenet tartalma.
Az adatkezelés célja: az érintett megkeresésének fogadása, megválaszolása és az ahhoz kapcsolódó kapcsolattartás.
Az adatkezelés jogalapja: a megkeresés jellegétől függően a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, amennyiben a megkeresés a Programban való részvételhez kapcsolódik, illetve egyéb esetben a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek.
A Program résztvevőinek a Programmal közvetlenül összefüggő szervezési és szakmai tájékoztatása a Program lebonyolításának részét képezi.
Az érintett beleegyezik, hogy az Adatkezelő időszakosan a Programon kívüli további programokról, rendezvényekről vagy egyéb lehetőségekről elektronikus hírlevelet vagy promóciós tájékoztatást küldjön.
A hozzájárulás bármikor, indokolás nélkül visszavonható.
8. Sütik (cookie-k) kezelése
A Honlap első látogatásakor süti-tájékoztató sáv jelenik meg, amelyen a látogató kategóriánként dönthet a nem feltétlenül szükséges sütik alkalmazásáról. A Honlap működéséhez feltétlenül szükséges sütiken kívül semmilyen süti vagy mérőkód nem kerül aktiválásra az érintett előzetes hozzájárulása nélkül. A hozzájárulás megadása és elutasítása egyaránt egyszerűen elvégezhető.
A látogató a korábban megadott hozzájárulását, illetve süti-beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja a Honlap alján elérhető „Süti-beállítások” hivatkozás segítségével.
8.1. Működéshez feltétlenül szükséges sütik
Ezek a sütik a Honlap megfelelő és biztonságos működéséhez szükségesek, így különösen az űrlapok biztonsági ellenőrzését, a munkamenet fenntartását, valamint a látogató süti-beállításainak megjegyzését szolgálják.
E sütik alkalmazása nélkül a Honlap egyes alapvető funkciói nem vagy nem megfelelően működnének, ezért azok használata nem kapcsolható ki a süti-beállításokban.
A kapcsolódó személyesadat-kezelés jogalapja – amennyiben személyes adatok kezelésére kerül sor – a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek. A sütiknek a felhasználó végberendezésén történő elhelyezésére, illetve az ott tárolt információkhoz való hozzáférésre az elektronikus hírközlésre vonatkozó alkalmazandó jogszabályoknak a szolgáltatás nyújtásához feltétlenül szükséges technikai tárolásra és hozzáférésre vonatkozó kivétele alapján kerül sor.
8.2. Statisztikai sütik
A statisztikai sütik célja a Honlap látogatottságának és használatának mérése, valamint olyan statisztikai információk gyűjtése, amelyek segítségével az Adatkezelő elemezheti és fejlesztheti a Honlap működését és tartalmát.
Az Adatkezelő webanalitikai szolgáltatásként a Google Analytics 4 (GA4) alkalmazását tervezi. A statisztikai mérés kizárólag a látogató előzetes hozzájárulását követően indul el.
A Honlap a Google Consent Mode v2 alkalmazásával kerül kialakításra oly módon, hogy alapértelmezés szerint a nem feltétlenül szükséges tárolási és adatkezelési lehetőségek letiltott állapotban legyenek, és azok csak az érintett megfelelő hozzájárulását követően aktiválódjanak.
Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti hozzájárulás.
8.3. Marketing sütik
A Honlap jelenleg nem használ hirdetési, remarketing- vagy egyéb marketingcélú sütiket vagy mérőkódokat.
8.4. A sütik kezelése és törlése
A látogató a Honlapon elérhető „Süti-beállítások” felületen bármikor módosíthatja a nem feltétlenül szükséges sütikre vonatkozó választását.
A látogató saját böngészőjének beállításaiban is megtekintheti és törölheti a már elhelyezett sütiket, illetve korlátozhatja vagy letilthatja a sütik elhelyezését. A böngészőben történő teljes letiltás következtében azonban előfordulhat, hogy a Honlap egyes funkciói nem vagy nem megfelelően működnek.
9. Kép-, hang- és videófelvételek a Program eseményein
Az Erdélyi Politikai Iskola képzésein, rendezvényein, tanulmányútjain és egyéb eseményein kép-, hang- és videófelvételek készülhetnek.
Az adatkezelés célja: a Program eseményeinek dokumentálása, bemutatása és népszerűsítése, valamint az Erdélyi Politikai Iskola és szervezői tevékenységével kapcsolatos kommunikáció.
A felvételek megfelelő jogalap fennállása esetén megjelenhetnek különösen:
– az erdelyipolitikaiiskola.ro honlapon;
– az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet – MIÉRT honlapjain;
– az Erdélyi Politikai Iskola, az RMDSZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet – MIÉRT közösségimédia-felületein;
– a Programot bemutató kiadványokban, prezentációkban és egyéb kommunikációs anyagokban.
A hozzájárulás bármikor visszavonható. A visszavonás nem érinti a visszavonást megelőző adatkezelés jogszerűségét.
10. Alumni-kapcsolattartás
A Program korábbi résztvevőivel történő kapcsolattartás céljából az Adatkezelő – megfelelő jogalap fennállása esetén – kezelheti különösen az érintett nevét és kapcsolattartási adatait.
Az adatkezelés célja: az Erdélyi Politikai Iskola alumni-közösségének működtetése, kapcsolattartás, valamint az alumni eseményekről és a Programhoz kapcsolódó szakmai lehetőségekről történő tájékoztatás.
11. Az adatkezelés időtartama
Az Adatkezelő a személyes adatokat kizárólag addig őrzi meg, ameddig az az adott adatkezelési cél megvalósításához, jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez szükséges.
A jelentkezési és felvételi eljárással összefüggő adatok megőrzési ideje:
Fel nem vett jelentkezők esetében: a felvételi eljárás lezárásától számított 12 hónap.
Felvett jelentkezők esetében: a Programban való részvétel időtartama, illetve az egyes adatok tekintetében a Program lezárását követően, visszavonásig.
Bemutatkozó videók: a felvételi eljárás jogerős/végleges lezárásától számított 12 hónapon belül törlésre kerülnek, kivéve, ha azok további megőrzésére jogszabály érvényesítése vagy más megfelelő jogalap alapján szükség van.
Online felvételi válaszok és bírálói értékelések: a felvételi eljárás lezárásától számított 12 hónap.
Kapcsolatfelvételi adatok: a hozzájárulás visszavonásáig vagy az adatkezelési cél megszűnéséig.
Hozzájáruláson alapuló kapcsolattartás: a hozzájárulás visszavonásáig vagy az adatkezelési cél megszűnéséig.
12. Az adatok címzettjei és az adatfeldolgozók
A személyes adatokhoz kizárólag azok a személyek férhetnek hozzá, akiknek az adatok megismerése a Program megszervezésével, a felvételi eljárás lebonyolításával, a jelentkezések elbírálásával, a Honlap működtetésével vagy más, jelen Tájékoztatóban meghatározott feladat ellátásával összefüggésben szükséges.
Az Adatkezelő az adatkezelési műveletek végrehajtásához adatfeldolgozókat – így különösen tárhely-, informatikai, honlapüzemeltetési, elektronikus levelezési vagy egyéb technikai szolgáltatókat – vehet igénybe.
A személyes adatok harmadik személy részére történő továbbítására megfelelő jogalap alapján kerülhet sor. Ez nem érinti az Adatkezelő azon kötelezettségét, hogy jogszabály vagy kötelező hatósági, illetve bírósági rendelkezés alapján az arra jogosult szerv részére adatokat adjon át.
13. Harmadik országba történő adattovábbítás
Amennyiben az Adatkezelő által igénybe vett szolgáltatás működésével összefüggésben személyes adatoknak az Európai Gazdasági Térségen kívüli harmadik országba történő továbbítására kerül sor, az Adatkezelő biztosítja, hogy az adattovábbítás megfeleljen a GDPR V. fejezetében meghatározott követelményeknek.
Az Adatkezelő az érintett kérésére tájékoztatást nyújt az alkalmazott adattovábbítási garanciákról.
14. Az érintetteket megillető jogok
Az érintett a GDPR rendelkezései szerint jogosult:
a) Tájékoztatáshoz és hozzáféréshez való jog: tájékoztatást kérni arról, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és amennyiben igen, hozzáférést kérni a személyes adatokhoz és az adatkezeléssel kapcsolatos, GDPR 15. cikkében meghatározott információkhoz.
b) Helyesbítéshez való jog: kérni a rá vonatkozó pontatlan személyes adatok indokolatlan késedelem nélküli helyesbítését, illetve hiányos adatainak kiegészítését.
c) Törléshez való jog: kérni személyes adatainak indokolatlan késedelem nélküli törlését, amennyiben a GDPR 17. cikkében meghatározott feltételek fennállnak.
d) Az adatkezelés korlátozásához való jog: kérni az adatkezelés korlátozását a GDPR 18. cikkében meghatározott esetekben.
e) Adathordozhatósághoz való jog: amennyiben az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződésen alapul, és automatizált módon történik, az érintett a GDPR 20. cikkében meghatározott feltételek szerint jogosult arra, hogy az általa rendelkezésre bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, illetve azokat más adatkezelő részére továbbítsa.
f) Tiltakozáshoz való jog: az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerinti jogos érdeken alapuló kezelése ellen. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy az adatkezelés jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez szükséges.
g) A hozzájárulás visszavonásához való jog: amennyiben az adatkezelés hozzájáruláson alapul, az érintett hozzájárulását bármikor, indokolás nélkül visszavonhatja. A visszavonás nem érinti a hozzájárulás alapján a visszavonás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét.
h) Panasztételhez való jog: az érintett jogosult panaszt benyújtani az illetékes adatvédelmi felügyeleti hatósághoz.
i) Bírósági jogorvoslathoz való jog: az érintett jogosult a GDPR-ban és az alkalmazandó jogszabályokban meghatározott feltételek szerint bírósági jogorvoslatot igénybe venni.
Az Adatkezelő az érintett kérésére történő helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelési korlátozásról – a GDPR 19. cikkében foglalt feltételek szerint – tájékoztatja azokat a címzetteket, akikkel a személyes adatokat közölte, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel.
15. Az érintetti kérelmek benyújtása és kezelése
Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos kérelmét bármely közös adatkezelőhöz benyújthatja.
Az érintetti kérelmek elsődleges kapcsolattartási pontja:
1. postai úton: 400029 Kolozsvár, Fürdő (Cardinal Iuliu Hossu) utca, 41. szám címen.
2. elektronikus úton az adatvedelem@rmdsz.ro e-mail címen.
Az Adatkezelő a GDPR rendelkezéseinek megfelelően indokolatlan késedelem nélkül, de főszabály szerint a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a kérelme nyomán tett intézkedésekről.
Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható.
Amennyiben az érintett elektronikus úton nyújtotta be kérelmét, az Adatkezelő a tájékoztatást lehetőség szerint elektronikus úton adja meg, kivéve, ha az érintett másként kéri.
16. Jogorvoslat
Amennyiben az érintett megítélése szerint személyes adatainak kezelése sérti a GDPR vagy más alkalmazandó adatvédelmi jogszabály rendelkezéseit, jogosult panaszt benyújtani a román adatvédelmi felügyeleti hatósághoz:
Autoritatea Națională de Supraveghere a Prelucrării Datelor cu Caracter Personal (ANSPDCP)
Székhely: B-dul G-ral. Gheorghe Magheru 28–30, Sector 1, 010336 București, România
Telefon: +40 318 059 211 / +40 318 059 212
E-mail: anspdcp@dataprotection.ro
Honlap: www.dataprotection.ro
Az érintett jogosult továbbá a GDPR 79. cikke szerinti bírósági jogorvoslatra.
Az érintettnek lehetősége van arra is, hogy a hatósági vagy bírósági jogorvoslat igénybevétele előtt az Adatkezelőhöz forduljon és az adatkezeléssel kapcsolatos problémát az adatvedelem@rmdsz.ro címen jelezze.
17. A Tájékoztató módosítása és hatálya
Az Adatkezelő fenntartja a jogot arra, hogy a jelen Tájékoztatót a jogszabályi környezet, az adatkezelési gyakorlat, a Honlap működése vagy az Erdélyi Politikai Iskola Program működésének változása esetén módosítsa.
A mindenkor hatályos Adatkezelési tájékoztató az erdelyipolitikaiiskola.ro honlapon érhető el.
Hatályos: 2026. szeptember 14.